„Megkínozták” a désiek a vendégeket

„Megkínozták” a désiek a vendégeket
Eredetileg a szerda esti Dési Egyesülés–Ploieşti-i Tricorul LMV találkozót a férfi A1-osztály 22., utolsó fordulójában kellett volna lebonyolítani, de mivel a prahovai gárda ebben az időszakban erdélyi „körúton” van, kihasználták a lehetőséget, és megálltak Désen is.

ERKEDI CSABA

Ott aztán igazán nem volt könnyű dolguk. A Steaua elleni bukaresti és a krajovaiakkal szembeni hazai vereség után Marius Dascălu és Szilágyi Tibor edzők tanítványai valósággal megtáltosodtak a második helyezett és bajnoki címről álmodozó ploieşti-iekkel vívott két és félórás találkozón. Magabiztosan kezdtek a hazaiak, és szikrázó játék után meg is nyerték az első szettet. A második játszmában sem szerepeltek rosszul, de a vendégeknek sikerült felülkerekedniük, mint ahogy azt a harmadik részben is tették. A negyedig menetet fölényesen nyerték a Szamos mentiek, majd az aranyszettben végig szoros volt a küzdelem, a játékosállomány és a pénzügyi helyzet terén is sokkal jobban álló Tricolorul az utolsó pillanatban biztosította be magának a győzelmet. Akárhogy vesszük, az Egyesülés nyert egy pontot a jelenlegi „ezüstérmessel” szemben, amit kevés együttes mondhat el magáról ebben a bajnokságban. A vendégek legjobb emberei szerdán is Cristian Bartha (nem más, mint a volt kiváló román válogatott, Bartha Gyula fia), Julian Bisette és Bogdan Olteanu volt, míg a désieknél különösen Silviu Suson és a fiatal moldáv Vasile Talpă játéka tetszett.

Végeredmény: • Dési Egyesülés–Ploieşti-i Tricolorul 2:3 (21, –20, –23, 17, –17).

Február 10-én, szombaton, az Egyesülésre újabb nagy erőpróba vár Galacon, ahol az idei évadban kiválóan szereplő Arcada ellen lép pályára. A 19. játéknapon Kolozs megye másik csapata, a Kolozsvári Universitatea Sportklub is idegenben vendégszerepel, szintén szombaton, Nagybányán a helyi ISK2-vel játszik.

A Tricolorul mindjárt a dési összecsapás után autóbuszra ült (előzőleg otthonról nyolc órát tett meg a Kolozs megyei városig), és meg nem állt Nagybányáig, ahol a hétvégén a Ştiinţa Explorări csapatával játszik. Utána Kolozsvár következik számukra.