„Mária mindig örök példa számunkra”
Búcsú a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplomban
Búcsú a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplomban
Vissza

„Mária mindig örök példa számunkra”

Egyetlen hét leforgása alatt kétszer is zsúfolásig telt hívekkel a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve plébániatemplom: előbb az elsőáldozásra, majd Mária Szíve ünnepére sereglettek egybe a szokásosnál nagyobb számban az ünneplők. Utóbbi alkalom egyben a templombúcsút jelentette a Györgyfalvi negyedi katolikus közösség számára – ezúttal 14 pap koncelebrált a kis, de annál otthonosabb istenházában.

„Köszönteni akarjuk a Szeplőtlen Szívű Szűzanyát, akit a Jóisten előre kiválasztott, mert méltónak találta, hogy világra hozza a Megváltót” – szólt bevezető gondolatában a hívekhez Veres Stelian plébániai kormányzó, aki arra buzdította jelenlévőket, hogy kérjék továbbra is a Szűzanya oltalmát, pártfogását.

Prédikációjában az ünnep szónoka, Nóda Mózes, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának tanára előbb röviden összefoglalta a názáreti Mária, a mennybe felvett Boldogasszony életét, a Messiás édesanyjáét, akit mindannyian tisztelünk és szeretünk. Rámutatott: ami vele fiatal názáreti lányként történt, az egyszerre volt számára öröm és súlyos teher is, hiszen Istennel egy fedél alatt élni nem mindig egyszerű – utalt ezzel többek közt a felolvasott evangéliumi részletre, amely azt történetet eleveníti fel, amikor Jézus 12 évesen észrevétlenül Jeruzsálemben maradt, s aggódó szülei több nap múlva a templomban, a tanítómesterek között találtak rá. Ugyanakkor Mária élete – folytatta Nóda Mózes – sokkal szerényebb és szegényebb lehetett, mint bárkié közülünk, hiszen bár a Mária-képeken Őt mindig csodálatos ruhákban látjuk, azok csak a festők fantáziájának a szüleményei és a kor divatját tükrözik. A szónok arról is beszélt, hogy naptárunkban közel húsz Mária ünnep van és további két teljes hónap, amit Máriának szentelünk – ennek miértjére a válasz egyszerű: mert Mária Jézus édesanyja, ő szülte, gondozta, nevelte, szerette Jézust, miközben tudta, megtanulta, hogy gyermekét, akit ajándékba kapott, nem tarthatja meg önmagának, és vele együtt vállalnia kell a sorsot, ami neki kijutott.  „Ma úgy emlékezünk Máriára, mint akinek a szíve mindig ott volt, ahol a Jézusé” – tért át az ünnep üzenetére, majd úgy fogalmazott: vallásos életünknek, hitünknek két szárnya kell, hogy legyen: az egyik az értelem, a másik a szív, a szeretet.

„Mária, Fiához hasonlóan akarja minden embernek az üdvösségét” – folytatta, majd a kánai menyegző történetét hozva fel példaként – amikor fogytán volt a bor és Mária Jézus segítségét kérte, hogy a fiatalok ne szégyenüljenek meg – kijelentette: „Mária közbelépett, közbenjárt, és ezt teszi ma is. Ott van, amikor gondokkal küszködünk, és tudjuk azt, hogy Rá mindig számíthatunk. Mária szívének az ünnepe emlékeztetni és tanítani akar minket arra, hogy a Szűzanya Szívéhez hasonlóan a mi szívünknek is mindig ott kell lennie, ahol Jézus van és ahol az emberek, embertársaink szeretetre szorulnak.” Mária mindig, nemcsak az ünnepeken, a hétköznapokban is örök példa számunkra – fejtette ki, rávilágítva, az ő példáját követve kell megtanulnunk szívből szeretni az Istent és embertársainkat. „Most amikor hálát adunk Istennek a Szűzanyáért (…) tegyük ezt azzal a biztos hittel, hogy Mária úgy áll mellettünk, ahogy ott volt a kánai menyegzőn, szeretetével, gondoskodásával pártfogol minket” – mondta, végül azt tanácsolva, hogy tanuljunk meg úgy szeretni, ahogy Mária szeretett, mert „az életünk titka nagyon egyszerű: szívünk legyen ott, ahol a Máriáé, és akkor Máriának a sorsa, az üdvösség számunkra is lehetséges és biztos.”

A szentmise végén Vízi Zakariás esperes, plébános köszönte meg e szép napot Istennek és Szűz Máriának, a templom védőszentjének, és kérte őket, hogy őrizzék meg e közösséget hitben, reményben, szeretetben. Köszönetet mondott továbbá mindazoknak, akik besegítettek, hozzájárultak a búcsúünnephez, amely aztán a Himnusz eléneklése után a templom udvarán, szeretetvendégséggel, közös beszélgetéssel ért véget.

A Jobbágy utcai, fennállása 80. évfordulóját 2014-ben ünneplő templomban vasárnap, június 3-án heten járultak első szentáldozáshoz. Ünnepi prédikációjában Vízi Zakariás esperes, plébános azt nyomatékosította, hogy az Úr napját – a vasárnapot – meg kell szentelni, s a heti 168 órából legalább egyet adjunk Istennek. „Fogjátok meg gyermekeitek kezét, hozzátok el Isten házába, itt csak jót látnak, jót hallanak. Az utca kihívásai ellen szükség van erre is, a lelki „karbantartásra”. Fogjátok meg gyermekiek kezét, mert ők ezt nem felejtik el. (…) Mi felnőttek pedig, szeressük a templomot, becsüljük meg Isten házát, mert a legnagyobb szeretettel építették fel elődeink.”


EZ ÉRDEKELHETI
KÖZHÍR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Potápi: a határon túli magyarság a ...
CFR 1907: a sovány győzelem is siker
Egy ukrán nacionalista weboldalra ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ