„Maga az ember, az emberi természet nem változott semmit”

Bodor Ádám volt a 11. Ünnepi Könyvhét díszvendége

„Maga az ember, az emberi természet nem változott semmit”
Bodor Ádám író-olvasó talál­kozóját az Ünnepi Könyvhét szombati napján tartották, ahol a Kossuth-díjas író mesélt az 1960-as, 80-as évek Kolozsvárjáról, az elnyomó hatalomról, a kitelepedésről, a munkásságáról és arról, hogy a prózaíróknál kimondottan fontos, hogy munka közben józanok maradjanak. A díszmeghívott beszélgetőpartnere Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője volt.

Karácsonyi Zsolt Az utolsó szénégetőkből (Magvető Kiadó, 2010) olvasta fel Az elvtársak üdvözletüket küldik című novellát, majd arról kérdezte a meghívottat, hogy voltak-e Kolozsváron olyan terek – kávéházak, kocsmák –, amelyek meghatározóak voltak. Bodor Ádám válaszában elmondta, ezek a helyek mára átminősültek, megváltoztak és a jelenlévők számára már nem jelentenek semmit. Megtudtuk, a 60-as években a városban elindult valamiféle „kávéházi élet”, ám az emberek inkább az Unió és a Szentegyház utcai cukrászdában találkoztak. Kedvenc helyszínként a botanikus kertet, a Majális utcát és Házsongárdi temetőt emelte ki. Az író a Széchenyi téri piacot is felelevenítette emlékei között, elmondása szerint amikor szabadúszóként dolgozott, sokat járt a hóstáti lakosok vásárába.

Az 1982-es budapesti letelepedését követően úgy vélte, hogy szörnyű, lepusztult várost hagyott maga mögött, Kolozsvár arculata akkoriban mocskos, poros településképet mutatott. Mint mondta, sokáig nem értett egyet azzal a nemzedékkel, akik azt állították, hogy Kolozsvár a későbbiekben jobb hely lett. Utólag azonban ezeknek a hangoknak igazat adott. „Az elmúlt harminc évben történt itt valami, örülök, hogy ezt tapasztalom, azonban ez nem ébreszt bennem honvágyat” – fogalmazott az író.

Bodor Ádám az Utunk szerkesztőségében töltött éveiről is megosztott történeteket, 1965-ben első novelláit ott publikálta. Akkoriban a lapzárta péntek reggel tízkor volt, ideális esetben a kéziratnak már csütörtök délutánra el kellett készülnie. Hozzátette, rendszertelenül ír, van, hogy hetekig, hónapokig nem dolgozik szövegeken, így a határidőkkel sosem ápolt szoros barátságot. Elárulta azt is, hogy abban az időben 320 lejt kapott 45 sorért, csak akkor publikáltak ennél hosszabb szöveget, amikor azt az író a szerkesztőknek előre jelezte.

Karácsonyi Zsolt a szerkesztőségben töltött évek alatt kapott laikus olvasói véleményekről kérdezett, Bodor Ádám úgy emlékszik, nem voltak ilyen esetek, ám kiemelte azt, amikor az egyik novellája kapcsán – amelyben a szereplők kosarat fontak – kishíján sikerült magára haragítania a kolozsvári kosárfonókat, akik a szöveg megjelenése után az Utunknál a főszerkesztőtől helyesbítést kértek. Ennek kapcsán másik olvasói levélre is kitért, ami arról szólt, hogy Kolozsváron nincs állatkert. „K. Jakab Antal azt mondta, »Hát, aki ezt írta, az autentikus marha.« (…) Azt a levelet én írtam” – mesélte Bodor Ádám.


Bodor Ádám az 1960-as, 80-as évek Kolozsvárjáról is megosztotta gondolatait a közönséggel

A Helikon főszerkesztője megjegyezte, Bodor írásaiban hangsúlyos szerepet kap az evés-ivás rituáléja, így az író kedvenc ételéről és italáról is érdeklődött. A díszmeghívott válasza szerint kedvenc étele nincs, italként pedig a tejet említette, de hozzátette, alkalomadtán vodkát is szívesen fogyaszt. Megtudtuk, a kollégáival sokszor ültek össze italozni, bár ő úgy gondolta, hogy amíg munka van, addig illik józannak maradni, „főleg annak, aki prózát ír” – mondta Bodor.

Amikor nagyívű tervekről, megvalósításról kérdezték, az író elmondta, sosem dédelgetett nagy terveket, azonban voltak szerényebb elképzelései arról, hogy mit szeretne elérni. A Sinistra körzetet (Magvető Kiadó, 1993) regénynek tervezte, azonban súlyos autóbalesete miatt hetekig kómában volt, tudatalattijában a regény történései megváltoztak, mire a szövegek eljutottak a kiadásig, a kötet már másról szólt, mint amire ő készült. Hozzátette, bár a könyv önálló novellákból áll – amelyek önmagukban is megállják a helyüket –, azokat regényként is értelmezhetjük. Karácsonyi Zsoltot a szerző és a jóslat kapcsolata is érdekelte, úgy vélte, sokszor megtörténik, hogy az író a szövegein keresztül valamilyen víziót láttat, ami később beigazolódik. Bodor Ádám szerint ez kényes kérdés, sok olyan írása van, amelyet ha mefigyelünk, akkor észrevehetjük, voltak olyan elképzelései, amelyek később megtörténtek. Hozzátette, nem látott előre dolgokat, de „azok a túlzások, amelyek a Sinistrában az olvasókat érzékenyen érintették, azok a történelmi távlatoktól nem esnek messze” – vallotta az író. Elmondta, sokszor „katasztrofistának” nevezték, bár nem borúlátó szándék vezérelte, érezhető hogy a történelem folyamán az emberiség nem tanult a hibáiból, ő pedig a túlzásaival nem állt messze a valóságtól: „Maga az ember, az emberi természet nem változott semmit”. „Amiket írtam, utópia is lehet, de ezt sosem éreztem távolinak” – zárta gondolatait Bodor Ádám.

(Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét)