„Jól esik a meleg ebéd, ott eszem, ahol adnak”

„Jól esik a meleg ebéd, ott eszem, ahol adnak”
Átfázott, szortyogó és köhögő hajléktalanok várakoztak tegnap délben a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség épülete előtt, hogy a Gondviselés Segélyszervezettel közösen felajánlott meleg ebédben részesüljenek. „Már rég az Oaşului utcában működő hajléktalan szállóban élek. Nincs hova mennem, s ha felmelegszik az idő, akkor is ott maradok. Előfordul, hogy csak haton vagyunk, máskor pedig tizenöten. Összesen négy ágy van, többen a földön is alszanak. Hol adnak ételt, hol nem. Adtak ebédjegyeket, ezért jöttünk ide. Jól esik a meleg ebéd. Ott eszem, ahol adnak, mit csináljak. Szerencsére mások is gondolnak ránk. Ruhát a Donát negyedben kapok a reformátusoktól” – mondta az egyik hajléktalan a Szabadságnak. A helyszínen egy ölében kisgyermeket tartó nő is megjelent, aki elmondta: olyan helyen lakik, ahol nincs se fűtés, se villanyáram.

„Célunk, hogy a kinti nagy hideg miatt egy tál meleg étellel kedveskedjünk azoknak, akiknek erre szükségük van. Ez egy idei első alkalom, de folytatni szeretnénk a programot. Reméljük, hogy bizonyos rendszerességgel segíteni tudunk a hajléktalanokon” – nyilatkozta lapunknak Rácz Norbert, a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség lelkésze.

A humanitárius tevékenység beillik Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség és a Gondviselés Segélyszervezet eddigi hasonló akciói közé: nemrég például Ingyen fogas néven kabátokat adományoztak a rászorulóknak. Ezzel kapcsolatban Rácz Mária unitárius lelkész a Szabadságnak azt nyilatkozta: a Nyugaton és magyarországi színházakban is egyre felkapottabb kabátadományozás jó ötletnek tűnt az egyre fagyosabb időjárásra való tekintettel, már csak egy forgalmasabb helyszínt kellett találniuk hozzá.

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)