„Ica, tedd el a ruhát, elég volt, látom, hogy szeretnek”

Kolozsváron is bemutatták a Karády Katalinról szóló könyvet

„Ica, tedd el a ruhát, elég volt, látom, hogy szeretnek”
Karády Katalin az utánozhatatlan – hangzott el szerdán délután a Györkös Mányi Albert Emlékházban szervezett, a színésznő életét ismertető könyv bemutatóján. És kétségtelen, hogy a színésznő egyénisége, élettörténete és az őt övező, szűnni nem akaró rajongás nem sokaknak adatott meg. A Ne kérdezd ki voltam Karády Katalin a díva emlékére című könyv akár monográfiának is tekinthető, az életrajzi eseményeket közel kétszáz kép illusztrálja. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Szépmíves Kiadó közös gondozásában megjelent életrajzi kötet több szempontból is különbözik az előző Karády-könyvektől: összegző tartalma egyediségében, korabeli dokumentumokra alapozó hitelesség-igényében. Ki is volt valójában Karády Katalin, miként viszonyultak sikeréhez, milyen nőtípust testesített meg és hogyan kapcsolódik Kolozsvárhoz – erre is fény derült a könyvbemutatón, ahol népszerű Karády-dalok is felcsendültek.

Szebeni Zsuzsa színháztörténész, a Balassi Intézet Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi fiókintézetének vezetője faggatta Péter Zsolt színháztörténészt, a könyv szerzőjét és szerkesztőjét, valamint Kovács Attila Zoltán irodalomtörténészt, a Szépmíves Kiadó főszerkesztőjét a tavaly ősszel megjelent könyv kapcsán. Vindis Andrea színművész és Szép András zongorista pedig az örökzöld Karády-slágerek megszólaltatásában remekelt, felidézve a régi filmek, hangversenyek hangulatát, amelyeken a színésznő mindig a rajongás tárgyát képezte. 

Kolozsvári az első rajongóklub

Nagyon fontos az, hogy Karády »visszatért« Kolozsvárra, és kezdésként egy mondatot olvasnék fel  a könyvből, hogy lássák: nem véletlen, hogy most ilyen sokan vannak, hiszen Kolozsvár mindig kiemelt helyet foglalt el Karády életében, ugyanis 1942. február 28-án Kádár István elnökletével Kolozsváron elkészült a Karády Katalin Kedvelők Klubjának alapszabályzata. »Országszerte asztaltársaságokat és egyesületeket szerveztek rajongói, nyomtatott levélpapírral, körpecséttel, indulóval, tagsági igazolvánnyal, alapszabállyal rendelkeztek. A belépéssel kapcsolatos teendőkkel és a klubtagok kéréseivel Karády titkárnője foglalkozott. A korabeli sajtó szerint egy évvel később már 136 klub működött szerte az országban«. Ez is bizonyítja, hogy Kolozsvár Karády rajongásában élen járt” – fogalmazott Szebeni Zsuzsa. 

„Talán nagyapám emlékeinek átörökítésével kezdődött a színésznő iránti rajongásom, hiszen ő gyerekként még látta moziban és első látásra belé szeretett. Ezeket az élményeket, a Karády-legendát és mítoszt adta tovább nekem. Így figyeltem fel erre a karakterre, femme fatalera, titokzatos színésznőre, aki már a nagyapám moziélményeinek is a bálványa volt. Tízéves voltam, amikor meghalt, de éreztem, hogy lesz még dolgom ezzel a személyiséggel. Folyamatosan szembejöttek velem azok az anyagok, dokumentumok és személyek, amelyek bővítették a rá vonatkozó dokumentumtárat, később pedig teljessé tették ezt a kötetet” – mesélt a Karádyhoz fűződő kapcsolatáról Péter Zsolt.

„A kiadó most lesz egyéves, és mint minden egyes új kiadó elsőként olyan szerzőket, címeket vagy műveket kell találnia, amivel sikere lehet a könyvpiacon. Karády neve azt hiszem sok mindenre garancia, egy róla szóló könyvvel bukni nem lehet. Könyvkészítés közben általában kiderül, hogy érdemes-e foglalkozni az adott kötettel vagy abba kell hagyni menet közben, mert bukásra van ítélve. Ebben a sztoriban benne voltak a finom áthallások, amelyek azt támasztották alá, hogy érdemes vele foglalkozni. És nemcsak azért mert a képanyag ismeretlen, új és első közlés, hanem mert abban is egyedülálló, hogy a kötet végén található QR kóddal zene is letölthető. Ráadásul olyan összegző kötetről van szó, amilyen még nem volt Karády kapcsán, ilyen értelemben is nóvum a könyv” – fogalmazott Kovács Attila Zoltán.

Magányos, szomorú, mégis sikeres nő

1939 karácsonyán mutatták be a Halálos tavasz című filmet, ami meghozta Karády számára a sikert. Előtte ugyan már bemutatkozott a Vígszínház színpadán 1939 februárjában, de mégiscsak ez a film teremtette meg számára hatalmas rajongótáborát, ami a mai napig létezik. Üstökösként repülő rakétához hasonlítható a sikere, de néhány nehéz időszak is volt az életében, ami tulajdonképpen alkalmassá tette a magányos női típus megformálására, szomorú dalok hiteles eléneklésére. Egyed Zoltán színikritikus meglátta benne ezt a lehetőséget, s bemutatta a kor ismert rendezőinek, többek között Zilahi Lajosnak, aki a Halálos tavasz című regényt írta, és a filmrendezésbe is segédkezett Kalmár Lászlónak. Ezt követően mindegyik alkotás, mozi ezt a sikert próbálta lekoppintani, de később egyetlen filmje sem tudta behozni azt a népszerűséget. 

„A sikere pont abban rejlett, hogy különbözött kortársnőitől. A zenés vígjáték volt a kor uralkodó műfaja, és abban a szőke, csivitelő hölgyek aratták a babérokat. Karády viszont másfajta nőtípust testesített meg. Ahogy egyes kritikusok és filmítészek megjegyezték, több is eszébe jutott a férfiaknak, minthogy kezet csókoljanak neki. Ehhez még hozzájárult az is, amit a múltjáról rebesgettek, hogy kitartott nő volt, amit ő sem titkolt soha életrajzi visszaemlékezéseiben.  Érdekessége ennek a karakternek az is, hogy a filmekben ő csábítja el a férfiakat, de nem démoni, vad dalokkal, hanem az elhagyott, magányos nő szerepében. A szomorú dalokhoz való rgaszkodást azzal magyarázta, hogy kislányként mindenféle megjegyzések érték csúnyasága miatt, ami komoly trauma volt számára, és ezt a bánatát élte meg ezekben a dalokban. Nem is volt ő igazi szépség, de gyönyörűen fotografálható egyéniség volt. Fogel Erik díszlettervező írta róla, hogy egy NDK-s vízilabdázó vállai köszöntek vissza benne. Nem volt egy szabályos női szépség, mégis egyetlen pillantásával sokkal többet ért el, mint az a tucat színésznő, aki szőkén vigyorgott a kamerába” – beszélt a színésznő személyiségének jellemzőiről a szerző.

Karády-jelenség, a jó reklám záloga

„A Karády-jelenséget minden területen próbálták kihasználni, így a divat területén is. Ahogy ezek a rajongói klubok megalakultak, mintaként, idolként tekintettek a művésznőre és mindenben próbálták utánozni. Így terjedt el a Karády-frizura, a Karády-gallér és a divattervezők is előszeretettel terveztek rá ruhákat a biztos siker reményében. Ruhát, kozmetikai cikkeket, de fényképész műtermeket is reklámozott, de se szeri, se száma a nevével reklámozott termékeknek. Ugyanakkor igazi sportlady volt, de hogy mikor volt ideje kimenni a Duna-partra kajakozni vagy golfozni forgatás és színház között, azt nem tudni. Az is lehet, hogy csak egy fotósorozat erejéig, de ez mind része a legendának” – jegyezte meg Péter Zsolt.

A női emlékiratok sorozatban jelent meg a könyv, ahol Blaha Lujza és Jászai Mari emlékiratát is kiadtuk. A könyvkereskedők akkor kapták fel a fejüket, amikor borítót kaptak a kötetről. Többen képanyagot is bekértek, és akkor azt a fényképet küldtük, amelyen egy férfiöltözékű, szigorú nő látható, egy olyan nő képe, aki a nagy T betűs titkot hordozza, sokkal inkább mint a Jászai vagy a Blaha, akiknek az életstílusa sok ponton egyezik Karády élettörténetével. Ugyanaz a szenvedéstörténet végigkövethető mindhárom önéletrajzban, miközben ugye ott van a színpadi zseni vagy a filmzseni mögöttük. Sok a párhuzam a három életrajzban, mégis a Karádyéban volt meg az a plusz, ami többlettel bírt a másik kettőhöz képest.

Az egész meghurcoltatása az Újszászy Istvánhoz fűződő kapcsolata miatt történt elsősorban. 1942–43-ban eljegyezte őt Újszászy, a magyar kémelhárítás főnöke, és Karády addigra már amúgysem volt túl népszerű az egyre erősödő szélsőjobboldali sajtó szemében. És amikor egy ilyen magas rangú vőlegényre tett szert, az végképp kiütötte náluk a biztosítékot. Mindenféle gyalázkodó írásokkal, karikatúrákkal szórták tele a lapjaikat, és negatív propagandát indítottak ellene. Ez olyannyira fokozódott, hogy mire a Gestapó Magyarországra érkezett 1944 márciusában, Karády ott szerepelt a legkeresettebb személyek között Újszászyval együtt. Persze őt nem érdekelte a politika, és ezt minden vallomásában el is mondta. Sokkal inkább két érett ember kapcsolatáról volt szó, akik jól megértették egymást, és úgy gondolták, hogy tervezhetnek közös jövőt. Valószínűleg ez inkább egy nagyon erős barátság volt, de igazán nem tudni, hogy mi volt a háttérben. A lényeg, hogy 1942-ben, amikor már a háborús események egyre jobban kiteljesedtek, a propaganda is felhasználta őt, különböző kisfilmekben szerepelt. A frontra nem ment ki soha, de ezekkel a filmekkel, háborús dalokkal tulajdonképpen hatalmas vigaszt és lelki támaszt nyújtott a honvédeknek, akik rajongtak érte, s követelték őt minden egyes kívánsághangversenyen. Az egyik ilyen népszerű hangverseny Kolozsváron volt 1942. szeptember 27-én, ahol állítólag Újszászyval jelent meg.

Megfejthetetlen titok maradt

„A kötet szerkesztésének nehézsége az volt, hogy rengeteg idő eltelt a történések óta és a nyomokat nehéz ilyenkor összeszedni, megtalálni azokat az embereket, akikkel Karády találkozhatott vagy dokumentumokat, amelyek bekerülhetnek a könyvbe. Volt szerencsém találkozni például Krénusz Józseffel a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri figyelőjével, aki már nincs közöttünk ugyan, de még néhány plakátot átadott és történetet is elmesélt bizalmas barátjaként Karádynak. Régi Karády-kutatók közül sincsenek már sokan közöttünk, és nagyon nehéz a történetek szálait kibogozni, ezért inkább a dokumentumokra fektettük a hangsúlyt. Így bekerültek a kötetbe olyanok, mint Karády letelepedési kérelme, amikor Brazíliába szeretett volna menni. Eredetileg az Egyesült Államokat célozta meg, csak bizonyos körökben elterjedt, hogy azért menekülhetett ki az országból 1951-ben, mert kémkedni küldték, így az államokba való bejutását megakadályozták” – fogalmazott Péter Zsolt.

„Az is nagyon érdekes a történetében, hogy elhagyta az országot és soha nem tért vissza. Felmerült a későbbiekben, hogy vajon mi gátolta hazatérését, ha Magyarországon akkora népszerűség övezte. Teljesen új életet kezdett először Brazíliában, aztán az Egyesült Államokban, mert 1968-ban, állítólag a Kennedy-fivérek közbenjárásra megkapta a beutazási és letelepedési engedélyt Amerikába, ahol kalapszalonbeli tevékenységet folytatott. Egyébként sikerült még őt rábeszélni New Yorkba való letelepedését követően, hogy fellépjen a magyar közösségnek, és hatalmas siker volt. És érezni lehetett azt a határtalan népszerűséget újra, ami kárpótolta akkor mindenért. Egy későbbi színháztörténész által lejegyzett történet szerint, amit a házvezetőnője mesélt el, egy ilyen utolsó koncert után azt mondta neki: Ica, tedd el a ruhát, elég volt, látom, hogy szeretnek. Mindig is vágyott haza, és szeretett volna hazajönni, de nem tette meg, mert állítólag félt a repülőúttól, de persze más módja is lett volna annak, hogy hazajöjjön. De valahogy mindig húzta, halogatta és ez is hozzájárul ahhoz, hogy egy megfejthetetlen titok maradt, hiszen senki sem látta megöregedni” – beszélt élete utolsó szakaszáról a színháztörténész.

A kolozsvári könyvbemutatón kicsit Karády is velünk volt, amikor lejátszották hangüzenetét, amivel a mindenkori rajongóinak mondott köszönetet. „Nem üzenetet akarok küldeni, hanem köszönetet. Köszönetet az el nem múló rajongásért és szeretetért, amivel ugyanúgy vesznek körül, mint akkor, otthon. Kérem, hogy tartsanak meg továbbra is a szívükben olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel én emlékszem azokra az időkre, amikor minden egyes alkalommal egy új film, új szerep,  új dal tette emlékezetessé találkozásunkat. Köszönöm, hogy szerettek, és köszönöm, hogy még mindig szeretnek” – fogalmazott a valóban utánozhatatlan filmcsillag.