„Hát a szívünket senki se lássa?”
Beszédes Hallgatások könyve
Beszédes Hallgatások könyve
Vissza

„Hát a szívünket senki se lássa?”

Mesemondó széki cselédasszony, magas beosztásba jutó rózsanemesítő férfi, elárvult kolozsvári földművelő leány és hazaárulásért börtönbe zárt szerzetesnő: négy ember az ’50-es, ’60-as évek Kolozsvárján, a román diktatúra elnyomásában, áldozatául esve egy zavaros történelmi korszaknak, amely befolyásolja és gyakran fenekestől forgatja fel életüket. Tompa Andrea Omerta* című regénye egy borítón belül kínál négy történetet, négy könyvet, megszólaltatva azokat, akik ezekben az időkben különböző okokból hallgatni kényszerültek.

Vannak könyvek, amelyeket az ember egyszuszra kiolvas és vannak olyanok, amelyeket nem csupán terjedelmük, de tartalmuk miatt is pihentetve kell fogyasztani. Tompa Andrea regényén érződik az alapos kutatómunka, a begyűjtött háttéranyag mennyisége, éppen ezért az olvasása is időt igényel. Emészteni való, hiszen mind a négy történetben az épp aktuális elbeszélőé a központi szerep, a könyv így az egyének belső vívódásait tükrözi. A monológok életszerűek és gyakran csapongók, akárcsak saját gondolataink és csak ritkán töri meg őket párbeszéd a külvilággal. Az elbeszélő kételkedik, emlékezik, összefüggéseket keres, felvet egy kérdést, majd megvitatja magában, mindezeket az esetek többségében teljesen elhallgatva környezete elől.

Így válik a regény építő- és összekötő elemévé a hallgatás: mind a négy könyv főszereplője hallgat és elhallgat. Bár a mű címéül szolgáló titoktartási nyilatkozatot, az omertát csupán a negyedik történet mesélője, Eleonóra nővér írja ténylegesen alá börtönből való szabadulásakor, de átvitt értelemben a többi elbeszélő sorsában is életvitellé válik a hallgatás elfogadása.

Egy borító, négy könyv

Szabó Ződ Kali, a mesemondó széki asszony húsz éven át tűri részeges, erőszakos férje viselkedését mielőtt megszökik tőle, elszegődve cselédnek egy rózsanemesítőhöz, Décsi Vilmoshoz. Kettejük kapcsolatából gyermek születik, ami nem vet jó fényt az időközben tanárrá és párttaggá vált Vilmosra, így a könyve végén Kali kettesben találja magát a gyermekkel egy falusi házba költöztetve, távol a kolozsvári birtoktól. Ezek az ő történetének lényegi pontjai, de a monológ technika  alkalmazása betekintést enged Kali gondolataiba: milyen sokat jelent neki a mesemondás és a tánc, de legfőképp, hogy mennyire elege van már a magányból, a férfiakból és az állandó szűkszavúságukból. Az ízes tájszólásban tálalt történet mesélő jellege közel hozza Kalit az olvasóhoz, miközben ő maga távol marad a környezetében zajló események magyarázásától. Kapcsolatát Vilmossal mindvégig a ki nem mondott gondolatok és a felmerülő problémák közös megvitatásának hiánya jellemzi.

Ezt követi Vilmos könyve, ami a legterjedelmesebb és egyben legtartalmasabb része a könyvnek, hiszen részletes korképet nyújt az egykori Kolozsvárról, bemutatva a román diktatúra állapotait, működését. Az egyszerű, csendesen és alázatosan dolgozó rózsanemesítőből hirtelen válik tanár, megbecsült párttag, majd a növénykutató intézet vezetője. A ráruházott szerepkörökkel együtt nő a felelősség, az elfoglaltság, az állandó aggodalom és az irigység is, ami legfőbb betegsége. „Nem szabadott volna nagy embernek lenni.” – fogalmazza meg önkritikáját, hiányolva régi, csendes életét és felismerve, hogy mennyi áldozattal és kompromisszummal jár követni az állam akaratát. Egyetlen kitartásra ösztönző, őszinte szenvedélye mindig a rózsa volt, de a hatalom hálójába gabalyodva erről is lemondani kényszerül.

Időközben lesz Vilmos szeretője a félárva hóstáti lány, Annuska, aki a harmadik könyvben meséli el történetét részeges, beteg apja ápolásáról és a rengeteg munkáról, amit fiatal kora ellenére végez a kertben, a földeken, a piacon. Szüntelen megpróbáltatásaiban halott édesanyjával való beszélgetései, a lova, Puju és Vilmos bácsi hoz csak néha vigaszt számára. Az elhagyatottságtól és boldogtalanságtól szenvedő lány a könnyebb élet reményében sem adja fel a gazdaságát, megpróbáltatásait pedig nővére börtönbe kerülése is tetézi. Annus elszenvedője alkoholista apja önpusztításának, a kollektivizálás gazdákra gyakorolt nyomásának és az idősebb férfival létesített bűnös, de menedékként szolgáló kapcsolat terhének is.

Tompa Andrea dedikál a 2017-es kolozsvári könyvbemutatón a Minerva-házban

Az utolsó történet elbeszélője, Rózsika, Annus nővére, aki tizennégy évesen tért át a katolikus vallásra, ferences szerzetesnőnek állt és felvette az Eleonóra nevet. Csoportszervezkedés és hazaárulás vádjával éveket tölt börtönben szerzetestársaival, kiszabadulva pedig romlott egészségi állapotával és az egyházban való csalódottságával küzd. Kegyelemből korábban kiengedik a börtönből, de ideológiailag károsnak nyilvánítják, és nem dolgozhat többé emberekkel. Az aláírt omertát megszegve mindent elmesél a börtönben töltött évekről Annusnak. Szabadulását követően képtelen megérteni és elfogadni a világ változásait, menedéke a megbocsájtás és főként a hallgatás marad.

„Csak a hallgatás egyforma”

Minden mesélő tovább gördíti az eseményeket, de amíg az első három könyv – Kali, Vilmos és Annuska könyve – nagyjából ugyanabban az idősíkban mutat be különböző szemszögeket, addig Eleonóra könyve elrugaszkodik és kizökkenti az olvasót a megszokott ritmusból. A könyvek és elbeszélőik összekapcsolódnak, időszakosan beleszövődnek egymás életébe, de őszinte, kimondott érzelmek híján csak gondolati síkon jelennek meg egymásnak szánt vallomásaik. A regény „kimondott" hallgatásai nyomasztó világképet festenek, amelyben alig lelhető fel önfeledt pillanat, a gondtalanságot rövid jelenetek erejéig vagy egyáltalán nem tapasztalják meg a szereplők. A felsőbb hatalomnak, az államnak való állandó kiszolgáltatottságot fokozza a kisebbségi lét ténye és a megszokott környezet gyors tempóban történő változása.

Négy történet, négy gondolatfolyam, amely kirajzolja elbeszélője jellemét, társadalomban betöltött szerepét és viszontagságait. A Hallgatások könyve a belső monológ erejével tárja fel az egyének gyakran idegtépő vívódásait, a ki nem mondott sérelmek, aggodalmak pedig a megoldást jelentő kimondás és megbeszélés nélkül csak tovább hömpölyögnek. A regény feszültségét az képezi hogy míg mi, olvasók megismerjük a szereplők hallgatásait, addig ők egymásnak szinte semmit nem tárnak fel ebből az áradatból. Ez az állapot pedig nyomást gyakorol a könyv olvasójára és együttérző hallgatósággá teszi őt 628 oldalon át.

----------

*Tompa Andrea: Omerta – Hallgatások könyve, Jelenkor Kiadó,  2017

(Fotók: Rohonyi D. Iván)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Mától lehet regisztrálni a 11. ...
Az RMDSZ nem támogatja bizalmatlansági ...
Költségvetés-kiigazítás: mire jut több ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ