„Ezt a két hetet abszolút profizmus jellemezte”

„Ezt a két hetet abszolút profizmus jellemezte”
Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint a hazai rendezésű vizes világbajnokságot minden szinten abszolút profizmus jellemezte, a tökéletes rendezésről pedig 38 nemzet sportági első emberétől kapott visszajelzést.

„Szurkolóként, szövetségi elnökként a Duna Arénában fantasztikus élmény volt megélni azt a hangulatot, amit a nézők részéről a lelátón tapasztaltam, illetve azt a teljesítményt, amit a versenyzők a medencében produkáltak” – mondta kedden, a szövetség sajtótájékoztatóján. Bienerth kiemelte: elismerésre méltó, hogy Magyarország beugróként hat év helyett csupán két év előkészítéssel rendezte meg az ország történetének legnagyobb sporteseményét.

„Ezt a két hetet minden szinten abszolút profizmus jellemezte” – utalt a rendezésre Bienerth, aki hozzátette, hogy 38 nemzet szövetségi elnökével találkozott kétoldalú megbeszélés keretében, és nem volt olyan, aki ne mondta volna: „ez volt a FINA történetének legsikeresebb vb-je”.

Szóba került, hogy a hétfői elnökségi ülésen ketten jelezték lemondásukat, így az alapszabály értelmében és az elnökség döntésképessége érdekében az elnöknek harminc napon belül rendkívüli közgyűlést kell összehívnia.

„Sok támadás ért, ami megerősít” – mondta Bienerth, hozzáfűzve: a közgyűlés időpontjáról az elnökség a közeljövőben meghozza a döntést. Kifejtette: számára „megdöbbentő” volt, hogy egy nappal a sikeres vb után mit forralnak ellene, de „örül” annak, hogy ez neki, és nem a szövetségi kapitánynak vagy a versenyzőknek szól. „Arra kaptam megbízatást, hogy végleg felszámoljam a barter-korszakot, rend legyen a szövetségben és a sportágban. Közben bizonyos emberek lábára léphettem, de ez is azt mutatja, hogy jó úton járok” – emelte ki Bienerth, aki hangsúlyozta, hogy nem mond le, miután az elnökség a hétfői ülésén támogatásáról biztosította.

A Duna Aréna jövőjéről Bienerth elmondta: jelen állás szerint jövő év közepéig visszabontják a lelátót, ami utána 5500–6000 néző befogadására lesz alkalmas. „Ez lesz az állandóan fenntartható kapacitás, ami megfelelő a következő világeseményekre” – jelentette ki az elnök.

Az úszók szövetségi kapitánya szerint minden magyar versenyző a maximumot hozta ki magából a vb-n. „A részletes szakmai elemzés még hátravan, de a csapat összességében helytállt” – mondta Sós Csaba.

A szakember úgy véli, mindenki annyit hozott ki magából, amennyire az adott napon képes volt, többen viszont azon is túljelesítettek, amit tudnak. Kiemelte, szerencsés pillanat volt, hogy a múlt, a jelen és a jövő egyszerre lehetett ott a magyar válogatottban.

A rovat cikkei

A rekordok világbajnoksága lesz a hétfőn kezdődött budapesti – jelentette ki Csampa Zsolt, a Magyar Vívószövetség (MVSZ) elnöke a rajtot megelőző sajtótájékoztatón.
Sport