„Ez a kiállítás egy már-már nyugtalanító kulturális zarándoklat”
Vissza

„Ez a kiállítás egy már-már nyugtalanító kulturális zarándoklat”

Időutazás címmel nyílt meg szerdán Árkossy István kolozsvári születésű, Budapesten élő festőművész kiállítása a Művészeti Múzeumban. „A húsz darab százszor száz centiméteres vászon arra hivatott, hogy osztozzon az egykori történések képnyelven előadható eseménysorán az egyiptomi óriásdinasztiák kihalásának példájától kezdve, egészen a felpörgött korunk Start címmel jelzett, mindennapjainkat átszövő versenyszelleméig” – olvasható Árkossy István tárlatleírásában, aki a körülmények miatt nem lehetett jelen a megnyitón.

Az eseményen Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató mellett felszólalt Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, Negoiță Lăptoiu műkritikus, valamint Magyarország kolozsvári konzulja, Demeter Katalin, aki Árkossy István üzenetét közvetítette a maszkban és távolságtartással egybegyűlt jelenlévőknek.

Lucian Nastasă-Kovács kiemelte, hogy a tárlat speciálisan a Bánffy-palota termeinek falaira készült a művész hetvenhetedik életéve és bő fél évszázados alkotói tevékenységének alkalmából.

„Nagy öröm, hogy kicsit most részünk lehet a normálisnak számító életből” – jegyezte meg Vákár István, hiszen a korlátozások miatt a megszokottól eltérően most kevés kulturális esemény zajlik.

Negoiță Lăptoiu műkritikus érzelmi és spirituális szempontból is erősnek nevezte a tárlat anyagát, amely feszültséggel és drámával fűszerezett posztmodern nyelven kommunikál nézőivel. „Ez a kiállítás egy már-már nyugtalanító kulturális zarándoklat” – fogalmazott. Azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a festőművész most alkotásain keresztül is visszatért szülővárosába úgy fogalmazott: „Árkossy István európai, egyetemes, de nagy örömömre, erdélyi is.”

A kiállítás megnyitóján Árkossy István nem tudott részt venni, így levélben üzent a tárlat iránt érdeklődőknek. Fotó: Rohonyi D. Iván/Archív

A következőkben Demeter Katalin olvasta fel Árkossy István megnyitóra írt Messziről visszhangzó szavak című levelét, amelyet az élet rövid, a művészet örök szállóige köré tematizált. „Az alkotásokon nem fog ki semmilyen vírus. A képek, a szobrok, a kerámiák és szőttesek nem kapkodnak lázasan epekedve levegő után. Lám, Mona Lisa rejtélyes mosolya sem változott meg a drámai pillanatok ellenére és a világ pompás műremekei ugyanúgy ragyognak, bármiféle tomboló járvány közepette is, mint születésük pillanatában” – fogalmazott üzenetében a festőművész, majd kiemelte: „Tudom, ezekben a termekben jól érzik magukat és otthon vannak a képeim.”

Árkossy István festőművész Időutazás című kiállítása február 28-ig látogatható a Bánffy-palota termeiben.

Rohonyi D. iván fotóriportját a megnyitóról ide kattintva tekinthetik meg. 


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Emancipáció húsz lejre
Kovácsházi István vendégszereplésével ...
„Nincs a világon semmi, amit magyarul ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ