„Eltávolodtak egymástól a gondolatok”

Orbán az EPP-ből való kilépésről

„Eltávolodtak egymástól  a gondolatok”
Március 6-án a Fidesz kilépett az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, március 18-án pedig a Fidesz nemzetközi titkársága értesítette az EPP elnökségét, hogy a Fidesz Magyar Polgári Szövetség nem kívánja tovább fenntartani a párttagságát az EPP-ben. A Kossuth Rádió által közvetített, szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor magyar miniszterelnök úgy értékelte: az EPP-ben való párttagság időszaka „jó volt, szép volt, elég volt”.
A kormányfő a rádióinterjúban elmondta: a Fidesz és az EPP kapcsolata először a migrációs válság idején „roppant meg”. „Korábban is voltak viták, mert a néppárton belül nem kaptunk egyértelmű és egyhangú támogatást a rezsicsökkentésre, a bankok megadóztatására és a multiadókra sem. Ezt megértem, mert a multik leginkább az ő országaikból érkeztek Magyarországra” – folytatta Orbán Viktor.

Kiemelte, 2010-ben, amikor a gazdasági válságot orvosolni kellett, az EPP „csak fél szívvel” támogatta a Fideszt, a migráció ügyében pedig egyáltalán nem értettek egyet. „Látni lehetett, hogy eltávolodtak egymástól a gondolatok” – állapította meg a magyar kormányfő. Szerinte a koronavírus-világjárvány csak súlyosbította a helyzetet.

Orbán Viktor azt is megjegyezte: az EPP ahelyett hogy segítette volna a magyar és a többi kormányt a védekezésben, „folytatta a nyüstölést”, szabályzatokat módosított, hogy „lehessen még egyet a Fideszen szorítani.” Ez a hozzáállás „méltatlan, képtelen és célszerűtlen, ilyen körülmények között legjobb, ha az ember veszi a kalapját” – emelte ki a miniszterelnök. 

Mint mondta, kapcsolatban van a lengyel miniszterelnökkel és az olasz kormányból Salvini miniszterrel, aki jelenleg a gazdasági kérdésekért felelős; „Olaszország, Lengyelország és Magyarország megpróbálja újjászervezni az európai jobboldalt. Ez ügyben hamarosan látni is fogjuk egymást, és közösen tervezzük meg a jövőt” – fejtette ki Orbán Viktor.

Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, családügyért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön Twitter-oldalán tette közzé a levelet, amelyben a magyar kormánypárt értesítette az EPP elnökségét, hogy nem kívánja tovább fenntartani tagságát. 

Novák Katalin Facebook-oldalán részletesen is leírta, miért lép ki a Fidesz az EPP-ből. Közölte: 2015-ben, a bevándorlási válság idején „kiderült, hogy a néppárt a migráció támogatásában látja a jövőt, a magyarok azonban egyértelművé tették, hogy nem szeretnének azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordíthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása”.

Hozzátette: most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók energiáját, „az Európai Néppárt frakciójában ahelyett, hogy az uniós vakcinabeszerzés körüli problémákra keresnének megoldást és segítenék a hatékony védekezést, titokban olyan alapszabály-módosítást készítettek, amely lehetővé tette, hogy a demokratikusan megválasztott fideszes képviselőket megfosszák képviselői jogaik gyakorlásától”.

A politikus megjegyezte: az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az EPP már baloldali értékeket képvisel, amivel a Fidesz nem tud azonosulni. 

„A Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált” – írta a miniszter.

A pártcsalád elnöke, Donald Tusk a Twitteren közzétett nyilatkozatban reagált a Fidesz kilépésére az EPP-ből. Azt írta: „a Fidesz elhagyta a kereszténydemokráciát. Lényegében már évekkel ezelőtt”.

Hegedüs Csilla, az RMDSZ szóvivője lapunk kérdésére ismételten megerősítette: az RMDSZ nem követi a Fideszt, és nem lép ki az EPP-ből. Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselője a Szabadságnak elmondta: az RMDSZ az EPP tagja marad, amelynek az 1990-es évek közepétől része. Kifejtette: az RMDSZ számára az EPP-tagság eszköz fontos közpolitikai célok elérésében. A kisebbségvédelmi kérdések tekintetében az elmúlt években lehetett az EPP-re számítani, legyen szó akár a Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésről. Ugyanakkor az RMDSZ számít az EPP támogatására a fejlesztési alapokkal kapcsolatos európai parlamenti döntésekben is. Azt is megjegyezte, hogy ezek Erdély számára kiemelten fontosak.