„Beszéljünk hát spanyolul…!”
(Tudósítás egy nemzetközi filmfesztiválról román földön)
(Tudósítás egy nemzetközi filmfesztiválról román földön)
Vissza

„Beszéljünk hát spanyolul…!”

"Csak nem tudok…” – ütötte el mosoly kíséretében a pattanásig feszült konfliktushelyzet élét csütörtök este Reisz Gábor, akinek rendezőként-forgatókönyvíró-ként-színészként-zeneszerzőként jegyzett Rossz versek című filmjét láthattuk a TIFF-en, a Mărăşti moziban.

Az úgy volt, hogy a románoknak, magyaroknak és román nyelven nem tudó filmturista idegeneknek vetített film után a közönség beszélgethetett a rendezővel. A moderátor felvetette ugyan, hogy magyar, román vagy angol nyelven folyjon-e a beszélgetés, de a zömében magyar közönség szokás szerint udvariasan várta, hogy mások válaszoljanak. Egy fiatalember végül angolt kiáltott, mire Reisz Gábor azonnal kötélnek állt, bár azt mondta előbb: „My English is terrible…” (Az angolom szörnyű.) Kicsit aggódtunk, hiszen a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod :) című magyar film rendezője, Schwechtje Mihály angolja szerdán valóban szenvedésnek bizonyult, kétszer hosszabbak voltak a szünetei, mint a mondatai, igazán a szervezők számlájára írjuk, hogy egy magyarul nem beszélő – amúgy felkészült – moderátorra bízta a beszélgetést, kínos helyzetbe hozva ezáltal a rendezőt, a moderátort és a közönséget is. Szerencsére Reisz Gábor angolja távolról sem volt szörnyű, hiába ijesztgetett.

Bár nem teljesen önéletrajzi ihletésű, mégis vallomásszerű a Rossz versek, s éppen emiatt vállalta a főszerepet is Reisz Gábor, miután egy évi keresgéléssel sem találtak erre megfelelő személyt. Úgy hiszi, többé nem fog szerepet vállalni filmjeiben, mint mondta, ma például már nem tudná eljátszani két évvel ezelőtti önmagát, azóta ugyanis sokat változott. A forgatókönyv eleinte inkább a vízilabdás tinikorszakra összpontosított, aztán maga Reisz Gábor is megélt egy párizsi szakítást, így hát változott a történet: asszociációs módszerrel dolgozott tovább a forgatókönyvön, akkoriban éppen ezt tanulta Párizsban. Szakítással kezdődik a Rossz versek, a főszereplő Tamás összetörten érkezik haza Párizsból, ahol barátnője, Anna kiadta az útját. Akárcsak Tamás, Reisz Gábor is írt verseket, százat is a maga Zitájának, aki fél évvel ezelőtti találkozásukkor azt mondta: „Nem is voltak azok olyan rosszak.” Mint kiderült, a film legnehezebb jelenetét a Fradi mosdójában forgatták, amikor Tamás négy alteregója találkozik: a felnőtt és három „gyerekénje”, az, aki rajzolt, aki verseket írt és aki pólózott, majd mindegyikük mindennel felhagyott, amit most szemükre vet az „aktuális” Tamás. Hajnalban forgatták ezt a jelenetet, az bizonyult egyben a legnehezebb forgatási napnak is, hiszen aznap került filmre a „reklámáttöréses” jelenet, majd egy bevásárlóközpont lépcsőin a csirkék között felszaladós filmkockák. „És nem egyszer kellett felszaladnom azokon a lépcsőkön!” – emlékezett Reisz Gábor a 16 órás forgatásra.

Maga a film 3 és fél évig készült, ha a forgatókönyvírást is beleszámítjuk, egy évig tartott a vágás. A rendező régóta tudja, hogy filmekből nem lehet megélni, ezért a valós életben is reklámfilmkészítésre adta a fejét, akárcsak Tamás a filmben, de a pipihús reklámból végül „szerencsére” nem lett semmi. Rosszul érintette, hogy a Rossz verseket folyton a legalább féltucatnyi díjat bezsebelt előző filmjéhez hasonlították, „amit én már elfelejtettem”. Mégis a párhuzam valahol érthető, hiszen Tamás szüleinek szerepére a rendező a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című korábbi filmjében a szülőket alakító párost választotta. Mint elmondta: mást nem is tudott volna elképzelni. Életben is nagynénje Magdi, aki a filmben Vali névre hallgat, és fontos helye van Tamás mikrokozmoszában. Ahogyan a levenduláknak is. És a háttérzajnak, legyen az utcazaj, fűnyíró, betontörő, szívdobbanás. No meg a piros fonalszövevénynek.

Már legalább negyedórája zajlott a beszélgetés, amikor a kijárat közelében álldogáló fehér hajú néni kérte Reisz Gábort, néhány mondatban foglalja össze magyarul is, amit addig elmondott, majd udvariasan románul is elmondta kérését. Sportos eleganciájú fehér inges barna fiatalember, mintegy méternyire a hölgytől azonnal reagált: „Már miért beszélne magyarul? Elvégre Romániában vagyunk.” A nézőtér egy emberként hördült fel. Egyesek odaszóltak, például így: „Ez egy nemzetközi filmfesztivál.” A fiatalembert, aki eljött megnézni egy magyarországi rendező filmjét, ez sem hatotta meg. Előttünk román fiatalok ültek, ők is rászóltak a hangoskodóra. Egy magyar fiatalember felpattant, és ajánlkozott a néninek, hogy mindent lefordít. A néni megfordult és elment. Reisz Gábor elsütötte a poént, hogy akkor beszéljünk inkább spanyolul, egy szervezőt még láttunk odahajolni a zúgolódó ifjúhoz, aki végül elhallgatott, a beszélgetés pedig román és magyar nyelven folyt tovább, időnként némi angollal keverve.

Uzvölgyéről mindent még nem is tudhattunk akkor, bár a lényeg megtörtént már, mire a film elkezdődött. Uzvölgye korántsem biztos, hogy szerepet játszott a mozitermi jelenetben. Hasonló történt ugyanis már 2018-ban is a TIFF-en, akkor egy idős férfi zúgolódott a Testről és lélekről című magyar film vetítése utáni beszélgetésen. Felvidéki magyar lányként Borbély Alexandrának tavaly ez aligha okozott meglepetést, de a Budapesten nevelkedett Reisz Gáborhoz hasonlóan egyiküknek sem állt módjában megszólalni román nyelven, Alexandrának legfeljebb szlovákul.

Uzvölgyéről ma már több mindent tudunk, mint csütörtökön este a mozis beszélgetéskor. Annál is többet, mint amennyit szeretnénk tudni. Uzvölgyéről ma már azt is tudjuk, hogy nincs olyan román politikus kies e hazában, aki legalább annyit nyilatkozott volna nyilvánosan a temetőkaput kitörő román nemzettestvéreinek: ezt nem szabad! (Legalábbis addig, amíg e sorok íródtak, nem hangzott el ilyen üzenet.*) Uzvölgyéről ezt ma már azok az erdélyi magyarok is tudják, akik valami normalitásféleségre, valódi többpártrendszerre vágyva, nem etnikumok, hanem valamilyen cselekvési terv mentén reális választási lehetőségre vágyva úgy döntöttek: román pártokra, politikusokra szavaznak. Uzvölgyéről ezt azok is tudják, akik még nem vándoroltak ki. Azok is, akik éppen most készülnek pályát, munkahelyet, életet választani. Itt, vagy messze. Uzvölgyéről azok is tudnak, akiket holnap bosszant fel a magyar beszéd, és „szólnak”, hogy Romániában csak románul! Uzvölgyéről azok is tudnak, akik látták, hogy csendőröket lehet fellökni, közintézményeket megrongálni, kegyeletet sérteni minden következmény nélkül. Uzvölgyéről csak éppen a tényeket, a lényeget tudják kevesen, és még annál is kevesebben értik, tömegeket nem is érdekel, nem is akarják érteni. Uzvölgyéről ezt Európa is tudja, Brüsszel is tudja, a világ is tudja. Mint ahogy annak idején tudtak 1956-ról is, és inkább Szuez felé fordították a fejüket. 1956 mellett pedig Uzvölgye az agresszióval és a sérelmekkel együtt csak szamárordítás.

Tanulság? Az így nincs. Ami ordít, azt pedig nem akarom levonni.

Uzvölgyéről ma már azt is tudjuk, hogy tucatjával szült a közösségi oldalon üzeneteket, amelyekben románok elítélik a románok agresszivitását, viselkedését. Mémeket, mert a humor jó segítőtárs. Elég lesz ez?

*Lapzártakor érkezett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közleménye az uzvölgyi helyzet kapcsán. „Csak együtt mentjük meg Romániát – ez nem egyszerű jelszó, hanem egy hitvallás, a hit abban, hogy a becsületesek, jók és felelősségteljesek együtt olyan társadalmat és országot építhetnek, ahol a 2019. június 6-ihoz hasonló események a múltban maradnak, és nem tartoznak sem a jelenhez, sem a jövőhöz.” – olvasható többek közt a közleményben.

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Úzvölgyi katonatemető - Csíkszeredában ...
„ Együtt vagyunk, boldogok vagyunk!” - ...
Szecessziós sétára hív a Korzo Egyesület

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Évet zártak Kalotaszeg táncosai
  • Ellehetetlenítik a kolozsvári repteret?
  • „Egymás nélkül sötétben vagyunk…”
  • Nézőpontok
  • Maradt a sötétség