„Az előadók a közönséggel együtt hozzák létre a csodát”

Először énekelte Kolozsváron Hunyadi László szólamát Kiss. B. Atilla

„Az előadók a közönséggel együtt hozzák létre a csodát”
Az erdélyi gyökerekkel rendelkező Kiss B. Atilla tegnap este énekelte először Kolozsváron Erkel Ferenc remekművének, a Hunyadi László című opera címszereplőjének a szólamát a Kárpát-Haza Operatúra rendezvénysorozat keretében. Mint ismeretes, a Budapesti Operaház művészei több hetes erdélyi vendégszereplésen játszották el Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját és Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének balett-változatát. Az előadás előtt – amelyre nem szokványos helyszínen, hanem a több ezer férőhelyes kolozsvári új sportcsarnokban került sor – Kiss B. Atilla operaénekes lapunknak azt nyilatkozta: jövő év februárjában eleget fog tenni Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának a felkérésének, és Kolozsváron újra elénekli a Bánk bán címszerepét, amely már negyedszázada a repertoárján szerepel. Kiss B. Atilla operaénekes szerint ahhoz, hogy egy előadáson létre jöjjön a csoda, nem csak jó előadókra, hanem befogadó közönségre is szükség van, és ez utóbbira erdélyi turnéjuk alkalmával nem lehetett panasz. Ma Lehár Ferenc operettjének balett változatát, A víg özvegyet tekintheti meg a kolozsvári közönség.

„Mindenhol nagy szeretettel fogadott a közönség, állva tapsoltak az előadás végén, számtalan pozitív energia áradt felénk. Ezt azok a kollégáim is tapasztalták, akik ritkán, keveset vagy soha nem jártak Erdélyben.  Van valami varázslatosság, hogy ekkora hazát megpróbálunk belakni e rövid turné alkalmával. Sok szeretettel jöttek a kollégáim, ünnep ez az előadássorozat, ünnep ennyi embernek, ennyi szeretetteljes embernek énekelni” – nyilatkozta Kiss B. Atilla operaénekes Erkel Ferenc Hunyadi László című opera tegnap esti előadása előtt. 

 Mint fogalmazott, tapasztalata szerint a kőszínházban az előadó „be tudja lakni a teret”. „Igaz, én már énekeltem Japánban 6000 férőhelyes teremben is, és azt is „be tudtam lakni”.  Örvendetes, amikor megtelnek a sportarénák és szabadtéri helyszínek, mert ezáltal sok emberhez jut el az opera. A hátránya  viszont az, hogy az énekes  a hangját nem tudja olyan mértékben kontrollálni, mint a kőszínházban.  Az énekhang a lélek felfogható tartománya, ezért úgy vélem, amikor énekelek, a lelkemet küldöm el a nézőkhöz.  A modern technika, a mikroportok, amelyeket ilyen előadáskor használnak, nem erre a zenei műfajra lettek kigondolva, ezért nagyon szerencsés esetnek tartom azt, amikor vissza tudja adni azt, amit az az operaénekes hangja sugall” – magyarázta az operaénekes.  

Megtudtuk: Kiss B. Atilla elfogadta Szép Gyulának, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatójának a felkérését, és jövő év február elején elénekli városunkban Erkel Ferenc másik híres operájának, a Bánk bánnak a címszerepét, amely már negyedszázada a repertoárján szerepel. A tervek szerint a kolozsvári előadás után egy marosvásárhelyi következik.

„Erkelnek tartozom azzal, hogy nagy tisztelettel és alázattal a legmagasabb színvonalon közvetítem minden hangját, zenei frázisát. Úgy gondolom, hogy Hunyadi László egyaránt hős és áldozat, akinek talán azért kellett meghalnia, hogy a magyar nemzet megkaphassa Mátyást. Mátyás olyan király volt, akire ennek a nemzetnek bármikor szüksége lehetett volna. A mai fiataloktól, akik eljönnek erre az előadásra, de keveset tudnak az operáról, a megjelenített történelmi korról, azt kérem, hogy kíváncsiságból nézzenek utána, hiszen minden adat hozzáférhető. Ez olyan történet, amelynek során a kalandokon és a színpadi gyilkoláson túl meg lehet találni azokat az ok-okozati összefüggéseket, amelyek miatt Hunyadi Lászlót, a hőst  maximálisan lehet szeretni” – válaszolta Kiss B. Atilla arra a kérdésre, hogy mitől lehet vonzó Hunyadi László figurája a mai néző számára. 

Fotó: Rohonyi D. Iván