„Aki velünk …”

„Aki velünk …”
Szijjártó Péter rövid idő alatt immár harmadszorra találkozott román kollégájával tegnap Kolozsváron. Ez a diplomácia nyelvén - az én értelmezésem szerint legalábbis -, nem feltétlenül azt jelenti, hogy a baráti kapcsolatokat egyetlen hétre sem lehet ápolatlanul hagyni, hanem hogy Melescanu lassú felfogású, és még mindig nem érti … Azt jelenti, hogy a román külügyminiszternek még egyszer el kellett magyarázni: „jól fog járni, sőt már most is jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal”, amint azt maga Orbán Viktor magyar kormányfő is nyomatékosította hétfői nagyváradi beszédében.
„A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd", fogalmazott Orbán, és vélhetően ezt az üzenetet tolmácsolta Szijjártó Péter is Melescanunak. Arról persze nincsenek pontos visszajelzések, hogy mekkora sikerrel. Hogy Bukarest érti végre, vagy sem, nem tudni, egyelőre ugyanis nem adja határozott jelét annak, hogy szívvel-lélekkel elkötelezné magát szlovénok, szlovákok, szerbek, lengyelek, csehek és magyarok, ezen belül is a Brüsszel szemében rebellis V4-ek mellett, amelyek motorja kétségtelenül Magyarország. 

Prémium tartalom

Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!