„A románok köszönjék meg a PSD-ALDE-nek a májusi rekordmértékű inflációt”

„A románok köszönjék meg a PSD-ALDE-nek a májusi rekordmértékű inflációt”
A PSD-vezér Liviu Dragnea aláaknázza a román gazdaságot – fogalmazta meg kedden Ionel Dancă, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője azt követően, hogy az Országos Statisztikai Intézet (INS) közölte, az idei év ötödik hónapjában 5,4 százalékos volt az infláció.

„Liviu Dragnea újra elkövette, aláaknázza a gazdaságot és a románok életszínvonalát. A románok köszönjék meg, hogy a PSD-ALDE-nek, hogy legfelsőbb vezetőjük irányítása alatt sikerült újabb csúcsra vinniük az inflációt, az 5,4 százalékos szint magasabb a legpesszimistább várakozásoknál is. Ezek a drágulások a nyugdíjasokra és az alacsony jövedelemmel rendelkezőkre hatnak ki a leginkább, és a magánszférában dolgozók – akik nem kaptak fizetésemelést – életszínvonala hónapról hónapra csökken. Az árak robbanásszerű növekedése a számla, amit mindannyian megfizetünk emiatt a románok életszínvonalára és a gazdaságra nézve ártalmas kormányzás miatt” – írta a liberálisok szóvivője keddi Facebook-bejegyzésében.

Ötéves csúcsra hágott májusban az éves szintű inflációs ráta, és elérte az 5,4 százalékot. Áprilishoz mérten 0,47 százalékos volt a pénzromlás üteme – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsoraiból.

A harmonizált fogyasztóiár-indexszel számolt éves infláció májusban 4,6 százalékos volt.

Májusban az élelmiszerek 3,9 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 7,7 százalékkal, míg a szolgáltatások 2,7 százalékkal drágultak.

Májusban enyhén, 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte a 2018. decemberi inflációs előrejelzést tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében a Román Nemzeti Bank (BNR), 2019 decemberére pedig 9 százalékos pénzhígulásra számítanak. Mint Mugur Isărescu jegybankelnök elmondta, a béremelések elkerülhetetlenek, de visszatükröződnek az árakban.