„A harmónia marad” – Angi István zeneesztéta emlékezetére
Vissza

„A harmónia marad” – Angi István zeneesztéta emlékezetére

A professzor urat éppen két évtizeddel ezelőtt ismertem meg, amikor negyedéves zeneakadémiai diákként nevezetes zeneesztétikai előadásait kezdtem hallgatni egy fiatal egyetemista számára valamelyest kényelmetlen, hétfő kora reggeli időpontban. Akkoriban már a hetvenes évei felé járt. Zöld színű vadászkalapban, derűs arccal lépett az osztályterembe. Nehéz táskája tele volt könyvekkel és cd-lemezekkel, amelyeket gondosan kipakolt maga elé a katedrára. Szabadon adott elő, mint mindig. Így utólag úgy tűnik: a sorakozó kötetek látványát egyfajta szimbolikus gesztusnak is szánta. Olykor persze felütött egyet-egyet a pontos idézet kedvéért.

A szó legnemesebb értelmében vett, igazi régi vágású ember benyomását keltette. Valamilyen szokatlan, valószerűtlenül kedves aura lengte körül, mintha afféle jóságos öregúrként éppen egy meséből lépett volna elő. Áradt belőle a hivatása iránti mély alázata és szeretete, ahogyan egyféle – számomra igen rokonszenves – gyermeki pajkosság is. Jelenléte betöltötte a teret, anélkül, hogy rátelepedett volna a hallgatóságra. Nem annyira tiszteletet parancsoló volt, mint inkább rokonszenvet keltő. Előadásai során mintha mi is feloldódtunk volna e meseszerű jelenlét időtlenségében, és titkon – még ha ideig‑óráig is – vélhetően sokunkban ébredezett az esztéta hivatás iránti ellenállhatatlan vágy érzése.

Ez, az én esetemben tartósabbnak bizonyult, mindenekelőtt Pista bátyám – ahogyan később szólítottuk – kitartó unszolására, időt és energiát nem kímélő támogatására. Előbb – nem kis meglepetésemre – tanítványául fogadott, később pedig abban a megtiszteltetésben részesített, hogy közvetlen munkatársává válhattam. Sőt, atyai gondoskodásába vett kedves családjával együtt, és a köztünk lévő jelentős korkülönbség ellenére a barátságát élvezhettem.

A már-már felfoghatatlanul nagy, széles körű és szerteágazó műveltsége, lenyűgöző előadási stílusa, gondolatmeneteinek mélysége és utánozhatatlan humora, érzékletes példái, megfontoltsága és spontaneitása egyszerre tették tanárként és emberként azzá, aminek mindenki ismerte: jelenséggé. Egyedülálló képessége volt ahhoz, hogy a legbonyolultabb filozófiai kérdéseket is közérthetően tálalja, a műalkotásokkal folytatott bensőséges és varázslatos párbeszédét pedig elevenné, átélhetővé tudta tenni hallgatósága számára.

Angi István szenvedélyesen szerette a művészetet és a művészetről való gondolkodás szépségét. Joggal vélte úgy, hogy e kettő elválaszthatatlan egymástól. Nagy körültekintéssel és mégis meglehetős könnyedséggel értekezett szenvedélye tárgyáról, szüntelenül keresve a szóbeli kifejezés/kifejtés – hegeli értelemben vett – kellő formáját, amelyet a művészet létmódjából kölcsönzött. Gyakran idézte e tekintetben József Attila Pohár című versének csodálatos sorait:

„A források szívén pohár nő,

De az üvegesek sem tudják eme titkukat.”

Éppen a különös általánosítás – esztétikájának a Lukács György-i gondolkodásból származtatott egyik kulcsgondolata – volt az egyik eszköz, mely a fogalmak érzékeny metaforikus hullámzásában és általában a retorikai beszédmódban elbeszélhetővé tette számára az elbeszélhetetlent, megfoghatóvá a megfoghatatlant. Mint mindenben, e téren is állandóan kereste a törékeny egyensúlyt. Ugyanis egyaránt magával ragadta az átélés szentsége és az arról való gondolkodás csábítása, mint kedves filozófusát, Szent Ágostont, aki – mutatis mutandis – a zsoltárdallam szépsége és az azt éltető ige elsőbbsége között tusakodott nevezetes Vallomásaiban.

A fenti feloldhatatlannak tűnő, életre szóló dilemmák fesztávján, azok egyfajta kibékítéseként ismerte fel idejekorán a viszonyalkotás jelentőségét, a vagy-vagy alternatívái helyett az is-is termékeny feszültségét, amint erről egyik kötetének alcíme (Esszék a viszonyalkotás varázsáról), és az annak előszavában kifejtett, a viszonyalkotás szépségét és nehézségeit felvonultató szerény, de magvas indoklás is tanúskodik.

Szövegeit egyszerre jellemzi a kimondott/leírt szóval kapcsolatban érzett felelősségtudat, a patikamérlegen nagy gonddal kimért, igencsak míves fogalmazás, ahogyan a gondolat csábításával való incselkedés is. Rendszerető habitusa szerencsésen találkozott a művészet megfoghatatlansága iránti vonzódásával. Előbbi a rendszeralkotásra, a munkamodellek, vagy ahogyan ő nevezte: a fogalmi mátrixok kidolgozására, a határok kijelölésére sarkallta. Utóbbi pedig azok termékeny bejárására, az esztétikum határvidékeinek művelésére, sőt azok átlépésére. Ebből a kettősségből fakad tudományos munkáinak fegyelmezettsége, szisztematizáló törekvése és a művészetről szóló esszéinek varázsa.

Talán éppen a híres groteszk-transzcendens értékrendszere, s a megannyi munkamátrixa által nyújtott biztonság tette lehetővé számára a konkrét műalkotásokban való elemző, de mégis felhőtlenül gyermeki elkalandozást. Bár sokan megkérdőjelezték az esztétikai rendszerek mai létjogosultságát, úgy vélem: az általa kidolgozott modelleket éppen a rendkívül gondolatgazdag, eredeti, kifejező és meggyőző munkássága hitelesíti, ahogyan ez fordítva is igaz. Ebben az értelemben életműve viszonylag zártnak mondható, csakúgy, mint például Bartók Béláé a zeneszerzésben.

Élete és szerteágazó tevékenysége a szó legnemesebb értelmében vett szolgálat volt. Az értékek feltárását és bemutatását örökös szívügyének tekintette korszaktól, művészeti ágazattól, nemzeti vonatkozásoktól függetlenül. Tudományos és személyes érdeklődésében egyaránt jelen volt a gregorián ének legszentebb hagyománya és az avantgárd zene, ahogyan mindaz, ami ezek között időben, stílusban húzódik. Nagy érzékenységgel viszonyult Erdély sokszínű kultúrájához és művészetéhez, fontosnak tartotta minden e tájon együttélő nép értékeinek beható megismerését és kölcsönös tiszteletét. Több kötetre rúgnak az elődök, kortársak alkotásairól, munkásságáról szóló méltató írásai. Különös figyelmet fordított a pályakezdő zeneszerzők támogatására, érdeklődéssel szemlélte szárnybontogatásaikat. Tanítványai, doktoranduszai fejlődését is gondoskodó szeretettel követte. Csak az ő köteteikhez írott szakvéleményei, ajánlásai, előszavai egy önálló kiadványt tesznek ki, melyet tervezett megjelentetni.

Drága emlékezetű mesterem élete és munkássága a művészet szeretete és a szeretet művészete jegyében telt, hogy egy általa is igen kedvelt retorikai alakzattal, a kiazmussal éljek.

Előbbiről már ejtettem néhány szót. Utóbbi, lényét legalább annyira meghatározta, igaz: jóval nehezebb megfelelő szavakba önteni.

Pista bátyánkat egy végtelenül szeretetteljes, tiszta, derűs, barátságos és jóságos teremtménynek ismertem. Egy futó találkozás is elegendő lehetett ahhoz, hogy az ember örökre a szívébe zárja. Gyermekkorából hozott mély istenhite, melyet családjával együtt gyakorló katolikusként vallott, nemcsak gondolkodásának alfáját és ómegáját jelentette, hanem egy mondhatni páratlan, cselekvő, feltétel nélküli szeretetben is megnyilvánult. Ehhez társult egyfajta sztoikus nyugalom és a világlátására jellemző mély bölcsesség, mely sugárzott a körülötte lévőkre. Szilárd, megingathatatlan értékrendje nyitottsággal és érdeklődéssel párosult.

Idejét, tudását, képességeit, hatalmas könyv- és zenetárát önzetlenül osztotta meg másokkal. A nagyvonalúság nemcsak gondolkodását, hanem élete minden területét jellemezte. Határtalanul segítőkész és rendkívül bőkezű volt. Fontosnak tartotta, hogy örömet szerezhessen másoknak. Mindenkihez volt egy kedves szava, bölcs gondolata. Ahol csak megfordult, nyomában derű termett. Szűkebb-tágabb környezete hírhedt békéltetőként ismerte. Zeneakadémiai kollégái, a muzsikusairól atyai szeretettel gondoskodó Joseph Haydn („Papa” Haydn) rokonszenves alakját idézve gyakran Papa Angi-nak szólították. Mély hite, szorgalma, alázata, szellemessége és iskolateremtő tevékenysége legalább annyira hasonlítja őt a néhai bécsi mesterhez, mint igen találó beceneve.

Pista bátyám tudatában volt kimagasló szellemi képességeinek, de ezzel sosem hivalkodott, sőt a róla szóló méltatásokat inkább szemérmesen fogadta. Tiszteletben tartotta mások gondolkodását még akkor is, ha nem feltétlenül értett egyet velük. Mint sokszor emlegette: „minden filozófust szívesen elolvasok, de egyedül Istenben hiszek.”

Gyakran utalt a bencés rendhez fűződő szellemi affinitására, mely élete minden fontos területét áthatotta és meghatározta. Zenetanár feleségével együtt hosszú éveken át énekelt a kolozsmonostori gregorián scholában (Schola Gregoriana Monostorinensis), melyhez éppen az ő hatására egy időre jómagam is csatlakoztam. Beszélgetéseink során többször felelevenítette – az általa igen fontosnak tartott – közös schola‑élményeinket, így például Guillaume de Machaut híres Notre Dame-i Miséjének előadását, amelyet úgyszólván vállvetve énekeltünk végig sokadmagunkkal, Jakabffy Tamás cantus magister avatott irányítása alatt. Legszentebb zenéinkről – ahogyan ő nevezte – rendszeresen közölt tudományos igényű, ismeretterjesztő írásokat a Keresztény Szó című folyóiratban. Ahol és amikor csak lehetősége adódott rá, igyekezett népszerűsíteni ezt a csodálatos szellemi és zenei örökséget.

Magáévá tette a bencések ismert reguláját – ora et labora –, így minden egyes napját imádsággal kezdte és zárta, a közöttük lévő időben pedig fáradhatatlanul dolgozott élete szinte utolsó pillanatáig. Moszkvai mestere, a kiváló filozófus, Valentin Asmus hatására kantiánus lett, ami nem csak a mélyreható, antinomikus, problémafelvető gondolkodásában, hanem a rendszeres munka iránti elkötelezettségében is megnyilvánult.

Pista bácsi nagyon szeretett és igencsak tudott élni, a szó legteljesebb értelmében. Ugyanúgy örömét lelte a sok tudományos munkával és elmélkedéssel járó magányban, mint az imádkozás meghitt pillanataiban, ahogyan szeretett családja körében és általában az emberek szűkebb‑tágabb társaságában is. Hatalmas, felbecsülhetetlen értékű anekdotagyűjteménnyel rendelkezett, kiváló mesélő, viccmondó volt. Bárhol megjelent, mindenki ámulattal hallgatta.

Maradandó élmény volt számomra, mikor közel másfél évtizeddel ezelőtt elvitt a budapesti Szépművészeti Múzeumba, az impresszionista festők kiállítására. A rendszeres koncertlátogatás mellett ugyanis fontosnak tartotta a társművészetekkel való beható ismerkedést is. Igen érzékletes – olykor gasztronómiai – hasonlatokkal igyekezett rávilágítani a képzőművészeti alkotások avatott befogadásának mechanizmusára. Képről‑képre haladva mesélt a festmények üzenetéről, kifejezőeszközeiről. Egy idő után arra lettem figyelmes, hogy a tárlatra érkező közönség, a hivatalos tárlatvezetőt cserben hagyva, afféle csóvaként kígyózott mögöttünk. Akkor és ott, ahogyan máskor és másutt is megannyiszor, valósággal csüngtünk Pista bácsi szavain és anekdotáin.

Magánbeszélgetéseink során gyakran és nagy meghatottsággal idézte fel szeretett mestereit, pályatársait, barátait: közöttük Nagy Istvánt és az ő kórusában átélt meghatározó Kodály‑élményeit, vagy a Bretter György filozófussal való mély barátságának emlékezetes pillanatait. A sort hosszan folytathatnám. Pista bácsi különösen kedvelte és betéve tudta Rejtő Jenő regényeit, ezekből nemcsak előadásaihoz, hanem a mindennapokhoz is igyekezett derűt és erőt meríteni.

Nem véletlenül utaltam e megemlékezés mottójaként Goethének a zene és építészet viszonyrendjéről szóló híres maximájára, melyet ő maga is gyakran idézett: „a hangok elülnek, ám a harmónia megmarad”. Angi István mély meggyőződéssel vallotta, hogy ha megőrizzük legszentebb, legnemesebb értékeinket – mindenekelőtt hitünket és hagyományainkat –, azok erős várként minket is megtartanak. A harmónia marad című kötetének éppen ez az üzenete. A címadás pedig pars pro toto-ként kifejezi mindazt, amit számomra, és bizonyára sokunk számára egész lénye, munkássága jelent.

Visszatértél, drága Pista bátyánk szeretett Atyádhoz, de a harmónia, amit az Ő hűséges szolgájaként hátrahagytál számunkra, örökre velünk marad. Pihenésed legyen csendes, emléked áldott! Szeretett családodnak, feleségednek, Mariannénak és kislányodnak Csippkének adjon a Jóisten erőt, megnyugvást és békességet!

Végtelen szeretettel, hálával és örök barátsággal,

Fodor Attila

 

 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Oltásbizottság: több mint 300 ezren ...
A miniszterelnöknek is beadták a ...
Komoly műszaki gondok a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ