#32 Quadro: a nyári aukción a Tél volt a legsikeresebb

Kettős Nagy Albert-kiállítással készülnek Kolozsváron

#32 Quadro: a nyári aukción a Tél volt a legsikeresebb
Lezárult a kolozsvári Quadro Galéria nyári aukciója, a legdrágábban gazdát cserélt alkotás pedig Nagy Albert Tél című festménye lett, amely 7 ezer eurós kikiáltási árról indult és végül 11 ezer euróért kelt el. A részletekről Székely Sebestyén György művészettörténészt, a galéria igazgatóját kérdeztük.

A legnagyobb összegért értékesített alkotás Gáll Ernő és Éva gyűjteményéből származott, a Tél eladásával pedig szerzői rekord is született, hiszen ez volt az eddigi legdrágább Nagy Albert festmény, amely aukción kelt el – tudtuk meg Székely Sebestyén Györgytől, aki kiemelte: Nagy Albert művei iránt az utóbbi időben egyre növekszik az érdeklődés. A galéria igazgatója azt is elárulta, kettős kiállítással készülnek a kolozsvári Művészeti Múzeummal partnerségben: a Bánffy-palotában július 29-től tekinthető meg az eddigi legnagyobb Nagy Albert gyűjteményes-, életút kiállítás, a Quadro Galériában pedig augusztus 19-én, a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának részeként nyílik meg a Nagy Albert életét, gondolkodását elemző tárlat, ahol többek között a művész publikálatlan szövegeiből is kiállítanak néhányat.

Nagy Albert Tél című munkája, amely 11 ezer euróért kelt el az aukción

Az igazgató azt is elmondta, a nyári aukción további meglepetések és figyelemreméltó rekordok is születtek: Balla József egyik alkotása a meghirdetett 460 euró helyett végül 2200 euróért cserélt gazdát, Páll Lajos egyik késői festményének értéke 800 euróról 2800 euróra emelkedett, valamint jelentős összegért, 6000 euróért kelt el Dimitrie Cabadaiev, 4600 euróért pedig Gottlieb Rózsa egy-egy műve. Klein József alkotásai is kifejezetten szép áron váltottak tulajdonost, a ritkának számító művek most múzeumi gyűjteménybe kerülnek, az aukción megfigyelhető jelentős áremelkedések pedig az erdélyi művészet iránti növekvő érdeklődést bizonyítják – tudtuk meg.

Az eddigi legnagyobb anyaggal rendelkező mostani, nyári aukción a Gáll és az Elekes család jelentős gyűjteményéből sikerült eladásra bocsájtani műveket. Mivel nyáron általában kevesebb figyelem éri az aukciókat, a leütési arány az előző alkalmakhoz képest kisebb volt, de a 250 meghirdetett műalkotásból az eladott tételek száma ezúttal is meghaladta a százat, így az eredmény mindenképpen jónak mondható – emelte ki a galéria igazgatója. A #32 Quadro Aukció katalógusa elérhető a www.licitatie.galeriaquadro.ro honlapon.